Győr adott otthont június 6-án a Race is On – Innovation Challenge Day című eseménynek, amelynek keretében öt magyar startup mutathatta be fejlesztését egy rangos, amerikai szakemberekből álló zsűri előtt. A Széchenyi István Egyetem és a USA Accelerator közös szervezésében megvalósult program a Hungarian Summit 2025 hivatalos kísérőeseményeként zajlott, fókuszában pedig a nemzetközi piacra lépésre kész, innovatív vállalkozások álltak.

Az esemény hátterében egy tudatosan épített stratégiai folyamat áll: 2024 szeptemberében a Széchenyi István Egyetem és az USA Accelerator csapata megnyitotta közös irodáját a Győri Innovációs Parkban, ezzel is szimbolizálva a magyar vállalkozások amerikai piacra vezető útjának első mérföldkövét. A mostani pitchverseny ennek az útnak egy újabb állomása volt: egy lehetőség, hogy hazai startupok nemcsak megmutassák ötleteiket, hanem konkrét támogatást is nyerjenek a tengerentúli piacra lépéshez.
A pályázat nyilvánosan meghirdetett felhívásra épült, amelyre összesen tíz startup jelentkezett. A szakmai előzsűrizés után öt csapat kapott lehetőséget az élő bemutatkozásra, míg a többiek poszter formában ismertethették meg projektjeiket a látogatókkal és az értékelőkkel. A rendezvény moderátora Mózsi Gábor, a Hungarian Club of Chicago elnöke volt.

A verseny nemzetközi zsűrijében olyan elismert szakemberek foglaltak helyet, mint Carol Ann Dykes-Logue, a University of Central Florida üzleti inkubációs programjának Innovációs nagykövete; Sebastian Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank nemzetközi befektetésekért és kapcsolatokért felelős igazgatója; valamint Gary Cohen, az orlandói sportbizottság pénzügyi igazgatója. A zsűri tagjai nem csupán értékelték az ötleteket, hanem tanácsaikkal is támogatták a csapatokat, figyelembe véve az amerikai üzleti környezet sajátosságait.
A győztes az ARport Hungary lett, akik egy kiterjesztett valóságon alapuló, okostelefonos beltéri navigációs és munkafolyamat-menedzsment megoldással pályáztak. Rendszerük lehetővé teszi, hogy felhasználók komplex épületekben – például repülőtereken vagy gyártóüzemekben – AR útvonalakat kövessenek, míg az üzemeltetők valós időben kezelhetik és optimalizálhatják a munkafolyamatokat.

A versenyen bemutatkozott még a Krausz High Tech Stone Kft., amely innovatív, design-orientált látszóbeton megoldásokat kínál az építőipar számára; a Hajókövető, amely egy valós idejű hajókövető rendszerrel segíti a vízi közlekedés biztonságát és fenntarthatóságát; a Szemvizsgáló, amely a nystagmus (akaratlan szemmozgás) elemzésére szolgáló diagnosztikai eszközt fejlesztett; valamint a különdíjas WaterSkyBall, egy teljesen új, magyar fejlesztésű vízi sport, amelyet bárki játszhat sekély vízben, úszástudás nélkül is.
A díjak nemcsak elismerést, hanem konkrét lehetőségeket is biztosítottak a nyertes csapatok számára. Az ARport Hungary többek között három konzultációt nyert a MandoVentures-től a nemzetközi piacra lépéshez, 500.000 forint utazási támogatást a VOSZ-tól, részvételi lehetőséget a 2026-os U.S. Market Entry Bootcampen, valamint egy 12 hónapos Soft Landing mentorációt Orlandóban, a University of Central Florida üzleti inkubációs programja révén. A különdíjas WaterSkyBall csapata egyéves üzleti mentorációban részesül Daytona Beachen.
A szervezők kiemelten hálásak minden partnerüknek, akik lehetővé tették, hogy ezek a díjak valódi ugródeszkát jelentsenek a startupok számára. A felajánlásoknak köszönhetően a résztvevő csapatok nemcsak inspirációt, de kézzelfogható segítséget is kaptak álmaik megvalósításához.
Az esemény sikerét a résztvevők lelkesedése, a magas színvonalú prezentációk és a konstruktív szakmai visszajelzések bizonyították. Bár nem minden csapat mutathatta be élőben ötletét, a posztereken keresztül ők is szerves részét képezték annak a pezsgő innovációs közegnek, amely ezen a napon a győri Innovációs Parkot jellemezte.

A szervezők egyértelmű visszajelzést kaptak: szükség van ilyen eseményekre. A Race is On – Innovation Challenge Day nemcsak lehetőséget adott a hazai startupoknak a bemutatkozásra, hanem új kapcsolatokat, távlatokat és lendületet is biztosított azok számára, akik nemzetközi ambíciókat dédelgetnek.
Ahogy az egyik zsűritag fogalmazott: „ez nem cél, hanem rajtvonal” – és mi biztosak vagyunk benne, hogy a versenyző csapatok még sokáig velünk futnak majd ezen a pályán.
Legutóbbi hozzászólások